2011. augusztus 12., péntek

Mogyoróscsoki torta

Hát ez nem kiságyú. Brutálisan dekadens alkotás, a szó minden értelmében. A díszítéshez az ötletért és a megvalósításának mikéntjéért köszönet illeti Csengét, örök hála neki, rengeteg szuper dolga van, csodálatosan tehetséges. Ebből garantáltan elég egy szelet. Mi hatan voltunk rá, és kibírta kemény 2 napig. :-) A férjem szülinapjára készítettem, megérte a fáradságot, az biztos.


Elkészítése:

Mogyorós tortalap
Kakaós piskóta fél adag
Csokiglazúr a tetejére
Csokicsipsz díszítés ugyanott
Mogyorókrém
Kb. 20 dkg Nutella
Mogyorókrokant a díszítéshez

Mogyorókrémhez:
Hozzávalók:
5 dl tejszín
2 ek keményítő
10 dkg puha vaj
25 dkg mogyorókrémes tejcsokoládé

A torta összeállítását érdemes a krémmel kezdeni. Nagyon egyszerű, összeolvasztjuk a hozzávalókat, kihűtjük majd kissé felhabosítjuk robotgéppel és gondolatban három részre osztjuk úgy, hogy ebből két rész legyen a krém összes tömegének a háromnegyede, a maradék ugyanis csak a torta oldalának bevonásához kell.

A csokiglazúrt elkészítjük a linken megadott módon és kissé behűtjük.

Megsütjük a tortalapokat. A mogyorós piskótát kihűlés után félbe vágjuk, a fél adagnyi kakaós piskótát egyben hagyjuk, ha minden jól alakult egyforma vastag rétegeket kapunk.

Ha kihűlt a tészta és a krém is, betöltjük a tortát a következő módon: Egy réteg mogyorós piskóta, megkenjük Nutellával, majd a mogyorókrém fele, kakaós piskóta, mogyorókrém, Nutella (ezt érdemes a mogyorós piskótára kenni és úgy összeborítani), és végül mogyorós piskóta. Az oldalát bevonjuk a maradék krémmel és hűtőbe tesszük hűlni.

Megcsináljuk a csokicsipszet. Én a masszát elsimítottam a tepsiben egy sütőpapíron, majd mikor megsült, még melegen "kiszaggattam" egy pici likőröspohárral és sodrófára hajtottam őket még langyosan. Miután megszáradt, klassz ropogós csipszek lettek belőle. Ha a szaggatás során kezdene kihűlni a massza, tegyük vissza a meleg sütőbe picit, és újra meglágyul. 

Elkészítjük a krokantot: 10 dkg mogyorót száraz serpenyőben megpirítunk, majd apróra összetörjük miután megszabadítottuk a héjától (én konyharuhába tettem, és sodrófával párszor rápüföltem). 10 dkg cukrot karamellizálunk majd rádobjuk a mogyorót, összekeverjük és egy alufóliadarabra simítjuk, kihűtjük, és újra összetörjük. A torta oldalát bevonjuk vele, de hagyunk pár kanálnyit a tetejére is.



A torta tetejére halmozzuk a glazúrt, vizes kiskanállal mélyedéseket nyomunk bele, majd a csokicsipszekkel és a maradék krokanttal feldíszítjük. Pár órára hűtőbe tesszük, és alig várjuk, hogy megszelhessük.

Kissé időigényes, nem mondom, én is kábé fél napig szöszöltem vele, de megéri, mert nagyon finom, szép magas és különleges. És kiadós, az biztos.



Nincsenek megjegyzések: